Porszívó kábel

Egy porszívó vásárlásával azt gondolnánk, hogy a legkevésbé fontos tényező a kábel, holott ez nem teljesen igaz, egy dolgot mindenféle képen érdemes figyelembe venni, még pedig a hosszát. Nézzük meg a hosszát, adjunk hozzá 2,5-3 métert és megkapjuk a porszívó hatósugarát.

Azt a számot, amit a fali dugó kihúzása nélkül fel tudunk porszívózni. Kisebb lakások esetében ez annyira nem is fontos, de ha nagyobb alapterületen élünk, akkor bizony egyáltalán nem mindegy, hogy hányszor kell lehajolni és átdugni a kábelt. De talán nem is a hajolás a legrosszabb, hanem az, hogy amikor kihúzzuk a porszívót, akkor mindig felvetődik a gondolat, hogy „a fenébe, dughatom be újra, a felénél sem vagyok”. Megszakad a porszívózás csodás monotóniája és arra vagyunk kénytelenek emlékezni, hogy még egy csomó dolgunk van.

A kábel hossza mellett természetesen fontos a kábel minősége is, hogy jó-e a szigetelés, illetőleg talán még lényegesebb, hogy mennyire törik. Lényeges ugyanakkor az újabb modelleknél elvétve lehet ez csak probléma, általában már remek minőségben jönnek le a kábelek a gyártósorról.

Persze a porszívózással kapcsolatos ellenszenvünket nem úgy kell kifejezni, hogy rángatjuk a porszívót és vele a kábelt is, ami mondjuk, ha éppen neki van feszülve az ajtófélfának, akkor akár még meg is törhet. Érdemes tehát azért viszonylag óvatosnak lenni és tőlünk tehető módon nyugodtan porszívózni.

Porszívó kábel 6m

Webáruházunkban minőségi 6 méteres univerzális porszívó kábelt vásárolhat!

Technikai info: Kör alakú kábel, Kábelcsatlakozó 1: 220V hálózati dugó, Kábelcsatlakozó 2: blankolt vég 2×0,75mm², 6m Fekete, 2×0,75mm, Hossza: 6m

A fenti alkatrész keresés menüponton a keresőmezőbe üsse vagy másolja be a #456884 rendelési számot.

Természetesen márka és modellszám szerint is kereshet, és így gyári porszívó kábelekhez juthat.