Hűtőgép kompresszor

A kompresszor a hűtő lelke, olyan, mint egy állatnak a szíve, vagy egy zenekarban a karmester, ő diktálja az ütemet, ő állítja elő a hideg levegőt, a hűtőnek pedig azért hűtő a neve, mert hideg levegőt állít elő. A hűtőgép kompresszora a modern civilizációk elengedhetetlen kelléke, nélküle a mai napig nomádok lennénk.

Hűtőszekrényben a kompresszor

 

Az 1800-as évek végén találták fel Amerikában és terjedt el végsebességgel az egész világon, hogy mára ne legyen olyan európai és így magyar háztartás, amelyikben ne legyen legalább egy hűtőszekrény. Egy hűtőszekrény egyébiránt nem egyenlő egy kompresszorral a nagyobb szintén Amerikából származó Side by Side modellekben, nagyságuk révén olykor kettő is van.

Hűtőgép kompresszor

Ahogy azonban lehet gyógyítani, sőt cserélni is szívet, úgy egy meghibásodott kompresszor helyett is be lehet szerezni egy új, kifogástalan állapotban lévő darabot. Szerencsére ritkán kerül rá sor, rendszerint akkor, ha a ventilátor is elromlik, és az nem biztosítja számára a hűtést vagy, ha esetleg valamely összetevője hibásodik meg „magától”. Legyünk bátrak és próbáljuk meg mi magunk kicserélni a dolgot, ha rendelkezünk egy kisebb műszaki érzékkel.

Hűtőgépekhez talál kompresszorokat a fent megtalálható menüben lévő “alkatrész keresés” gombra klikkelve. A keresőben modellszám és gyári alkatrész szám szerint is kereshet.